Ezzel a címmel azért még nem foglaltam össze a lényeget, de illik a könyvre.
A regény fülszövege keresztényüldözést és epikus jó vs rossz
háborút ígér egy jövőbeli űrkorszakban, a borítója pedig, ha a sötét szobában
néz le rád egy könyvespolcról, akkor egyenesen ijesztő. A gót betűk miatt félig
kódexekre meg szerzetesrendekre számítottam – a betűtípusoknak
mindig különösen fontos szerepet tulajdonítok – de ezen kívül nem sok fogalmam
volt róla, milyen is lehet egy vallási témájú sci-fi.
Hát, szerzetesek nemigen voltak benne, értékes fóliánsok is
csak érintőlegesen. Kerettörténettel indul, amit csak a könyv végére érve ért
meg az ember. Miután megismerjük a szereplőket, megtudjuk, hogy miért üldözik a
vallásokat az univerzum ismert részén: spoilermentesen valami olyasmiért, amit
nagyon gyanús, hogy a Sátán csinált. Megtudjuk azt is, hogy ez egy Föld utáni
kor, az anyabolygó már régen felrobbant, és az emberiség a számtalan
meghódított élhető naprendszerbe rajzott szét. Nem szívesen élnék egy ilyen
elárvult korban, még akkor sem, ha létezik térugrás, és ha jobb helyre
születsz, nem kell félned a betegségektől. Ugyanis elég sok rosszabb hely van,
főleg a galaxis peremén, ahová a az univerzumot kormányzó császár keze nem ér
el. Itt szegénység van és kiszolgáltatottság, és a központi birodalom ellen
háborút tervező űrkalózok az urak.
Az egyik ilyen távoli bolygó a rejtőzködő keresztényeké,
akikre a kalózok és a vallásüldöző császárság egyaránt veszélyt jelent. Itt él
a címszereplő, Scar, egy nyughatatlan lány ijesztően fejlett igazságérzettel,
furcsa külsővel (ebben a jövőben már szinte teljesen eltűntek a vörös hajúak és
zöld szeműek génjei), és egy még különösebb baráttal: gyerekkora óta hallja
Isten hangját, és időnként látja is őt. Tetszik, hogy milyen lazán és
természetesen kezeli Scar (és az író) a dolgot; egyszerűen csak így van, és
kész.
A második főszereplő Artúr, Scar (reménytelen) szerelme.
Amikor Scar a halállát eljátszva elszökik
a szülőbolygójáról, különös lavinát indít el. Ez a jövő, noha sok emberi
döntés alakítja olyanná, amilyen, bizonyos helyzetből úgy is tűnhet, mintha
előre megtervezték volna. Ez a regény egyik kulcsgondolata lesz később. (Honnan
tudjuk, hogy nem? Baj, ha igen? Lehetünk attól még szabadok?) Artúr életéről
rohamos gyorsasággal derül ki, hogy ugyan okésnak tűnt, de valójában nem jó
irányba halad. Végül ő is elhagyja a bolygót, és a kalózokkal üzletelő,
pengeélen táncoló csempészcsapathoz áll be, ahol megtapasztalja a kalózok
brutalitását, de az elszántság és a bajtársiasság új oldalát is.
A másik két főszereplőt is fájdalmas, reménytelen szerelem
köti össze. Ők Don és Lucy, két csaknem mindenható lény. A mentálok fajába
tartoznak, akik az emberektől származnak, de pszichikus képességeik révén sokkal
nagyobb hatalmuk van. Útjuk régen elvált az emberiségétől, de a birodalom
visszahívta őket, hogy segítsenek az ember lakta bolygóknak felépülni a háború
veszteségeiből, és helyreállítani a rendet.
A mentálok feladata az élet védelme, az emberek segítése, de
emellett megőrizték autonómiájukat. Olyasféle mentáltörvény akadályozza meg
hatalmuk korlátlan gyakorlását, mint Asimovnál a robotika törvényei. Például
nem olvashatnak a gondolataidban csak úgy passzióból, és ha olvasnak is,
senkinek nem adhatják ki az információt.
Elgondolkodtató szimbólumot láttam abban, hogy a mentálok
csak akkor élnek száz évnél tovább, ha megtanulnak lemondani az érzelmekről.
Don renegát mentál, érzelmekkel él, és a tudományos
előmenetelnél számára fontosabb a tiszta lelkiismeret. Saját elvei védelmében
olykor még a mentáltörvényt is megszegi – ezzel kapcsolatos kételyei is
rímelnek a szabad akarat kérdésére: helyes-e, ha az emberek akarata ellenére
avatkozik a sorsukba, de egy felsőbb jó érdekében?
Lucy, akivel egykor egy pár voltak, nagyon más utat jár be,
de ő is mindvégig hű marad az elveihez. Kegyetlen, szigorú és hideg elvek
mozgatják Lucyt, ami nem csoda, hiszen egész életében az érzelmei és az emberi
oldala ellenében küzdött a társadalmi elismerésért. Célja a tökéletesség – és ezt a rendben és
kiszámíthatóságban látja. Nem csoda, hogy utálja a végtelen tizedestörteket. Kitartása
és meg nem alkuvó természete sokkal messzebbre juttatja, mint ahová a renegát
Don ért: a hétfős mentáltanács tagja lesz. Valahol érzi, hogy ez semmi ahhoz
képest, amivel a kitaszított Don rendelkezik, de nem vallja be magának. Ettől
nagyon érdekes karakter lesz. Végig olyan, mintha saját maga ellen harcolna,
akkor is, amikor a mentáltanácsban vív diplomáciai csatákat, és akkor is,
amikor Dont próbálja ellehetetleníteni. Az is érdekes, miért utálja olyan
szenvedélyesen a pí-t: a létezése azt bizonyítja, hogy a világ bizony csak úgy
kerek, ha a matematika isteni nyelvében nem csak teljesen kiszámítható,
megérthető és megfejthető tényezők vannak. A pí, az aranymetszés arányszáma,
vagy akár az ember.
Lucy inkább negatív szereplő, mint pozitív – sokszor
hátráltatja a jó ügyet – de miután megtudjuk, mitől lett olyan, amilyen, nem
igazán lehet utálni. Én leginkább sajnáltam.
Szerettem a mentálok
világáról olvasni, lenyűgöző volt az ő szemükkel látni az univerzumot:
szuperintelligens generációk tudásán átszűrve számukra nem nyújt már más titkot
a mindenség, csak a lényeget…
A két szereplőpárost nem kisebb ember kapcsolja össze, mint
az ember lakta világ ura, a fiatal és zseniális császár, Chester. Ő hozza be a
történetbe a világméretű kérdéseket, spoilermentesen az ő ügye hozza olyan
helyzetbe a szereplőket, hogy olyan történésekbe szólhassanak bele, amikhez
képest eltörpül egy emberi élet. Chester egyébként egy két lábon járó rejtély,
az olvasó oldalát furdalja a kíváncsiság, éppúgy ahogy a saját tanítómestere és
tanácsa is képtelen kiigazodni a Gyerekcsászáron.
A történetről nem nagyon akarok beszélni, mert nincs
rosszabb, mint egy lelőtt poén, de annyit elárulok, hogy van benne nyomozás, és
nemcsak Isten, de a Sátán is tiszteletét teszi a lapokon.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a komolyabb témákat
is, de nem kell aggódni, a sztori nincs nyakonöntve sem filozófiai
fejtegetéssel, sem vallási tételekkel, mindenről az olvasó foglalhat állást,
hiszen a négy főszereplő négyféleképpen viszonyul a történésekhez, a szabad
akarathoz, Istenhez is. És még némi karcos humort is kapunk.
